Az előző részben bemutattunk egy példát arra, hogy a szakmailag képzetlen, önjelölt nyelvészek miként rugaszkodnak el a valóságtól abbéli igyekezetükben, hogy nézetüket a lehető legtudományosabb és szakszerbűbb módon előadják. Most az ellenkezőjéről fogunk beszámolni. Egy elismert tudós férfi könyvkritikájában fellelhető csúsztatásokról, tudóshoz nem méltó övön aluli ütésekről lesz szó.
Talán még emlékszünk rá, hogy egy nemzetközileg elismert olasz nyelvész, Mario Alinei magyar-etruszk nyelvrokonság elméletéről szóló könyve magyar fordításban, Ősi kapocs címmel hazánkban is megjelent. Erről mondott kritikát Dr. Szilágyi János György etruszkológus a rádióban és az Élet és irodalom nevű folyóirat hasábjain. Ez utóbbit fogjuk párhuzamba állítani Alinei eddig publikálatlan válaszával.
Alinei:
„...nagy érdeklődéssel fogadtam, mikor megtudtam, hogy kritikát mondott (ti. Szilágyi) a könyvemről egy rádióbeszélgetésben. Sajnos a beszélgetésről készült felvételt nem sikerült megszereznem. Ám a remény újból feléledt bennem, mikor ismét Florence-ben azt a hírt kaptam, hogy a magyar Élet és irodalom hetilapban kritikát jelentetett meg a könyvemről.
Csakhogy mélységesen csalódtam, mikor elolvastam. Hovatovább még ennél is csalódottabb voltam, miután elküldtem a válaszomat ugyanennek a folyóiratnak azzal a kéréssel, hogy közöljék le, és néhány nap hiábavaló várakozás után rá kellett jönnöm, hogy nem csupán nem áll szándékukban megjelentetni, hanem még arra sem veszik a fáradtságot, hogy egy udvarias válaszban megindokolják döntésüket. A hallgatás általában azoknak a fegyvere, akiknek nincsenek érveik, ám sértően is tudják használni azok, akik hatalmi helyzetben vannak.
Ennélfogva két különböző eseményre szeretnék itt reagálni: 1. a goromba, civilizálatlan, sőt önkényeskedő viselkedés egy kollégától és egy újság szerkesztőjétől, 2. kollégám kritikájának csaknem szánalmas értelmetlensége.
Míg az elsőhöz nem szükséges további kommentár, mivel a civilizálatlan és az önkényeskedő viselkedés önmagáért beszél, a másodikat illetően meg szeretném indokolni a szavaimat, hiszen nem túl gyakran fordul elő, hogy egy tudós a „szánalmasan értelmetlen” szavakat használja egy kollégájának írására.”
Szilágyi:
(1) „...tudja (ti. Alinei), a nyelvészeti érvek önmagukban nem elegendők tételének igazolására, az utolsó mintegy ötven oldalon a régészethez fordul segítségért...”
Alinei:
„...a kollégám még az oldalakat sem képes összeszámolni. Kijelenti, hogy az 500-oldalas könyvemből csupán 50-et szenteltem az archeológiának. Nem igaz: az oldalak száma közel 90, a 393. oldaltól a 482-ig.”
Szilágyi:
(2) „...Hugh Hencken amerikai professzor 1968-ban megjelent könyvére mint az egyetlen őt igazoló komoly szakmunkára támaszkodva fejti ki, hogy az etruszk-magyarok a Kárpát-medencéből érkeztek a bronzkor végén Itáliába.”
Alinei:
„Nem igaz: még az etruszk könyvem korlátozott bibliográfiájában is számos referencia található, ami ellentmond neki. Hovatovább a könyvemben világosan elmagyaráztam, hogy az Etruszk-magyar tézisem az Őskőkori kontinuitás elméleten (Paleolithic Continuity Theory) alapul, amelyet 2000 oldalas, két kötetes könyvben mutattam be, amely az Il Mulino kiadó gondozásában jelent meg Bolognában 1996-ban és 2000-ben, és amelynek címe Le origini delle lingue d’Europa I: La Teoria della Continuità, II: Continuità dal Mesolitico all’età del Ferro nelle principali aree etnolinguistiche europee. Az európai archeológia témakörében mindkét kötet egy több mint 1000 címből álló bibliográfián alapul.”
Szilágyi:
(3) „Az eredeti olasz kiadás címe, amely a könyv tartalmát is megadja, szerényebb: Az etruszk nyelv: a magyar nyelv archaikus formája (Etrusco: Una forma arcaica di Ungherese).”
„A könyv tudományos hitelességének szintjéről már a borítólap tanúskodik, rajta egy feliratos sírtáblával; a felirat azonban nem etruszk, hanem az oszk-szabell nyelvek közé tartozó dél-picenumi nyelven íródott, amely semmiféle kapcsolatban nem áll az etruszkkal...”
Alinei:
„Egyetértek. Ezekhez az észrevételekhez igazából hozzá szeretném tenni egy sajátomat is, nevezetesen, hogy az olasz könyvem szövegének összes bibliográfiai hivatkozását eltávolította a kiadó, abbéli igyekezetében, – amint azt legutóbbi látogatásom alkalmával nekem elmagyarázta – hogy a könyvem népszerűbbé tegye. Mindazonáltal ezeket az észrevételeket inkább a kiadónak kellene címezni, és nem nekem, különösen mivel tudtommal egyetlen európai országban sincs törvény, amely arra kötelezné a kiadókat, hogy engedélyt kérjenek a szerzőtől az ilyen részletekről hozott döntéseiket illetően.”
Szilágyi:
(4) „...a Kiss Dénes költő által jegyzett magyar utószó egy mondata két kérdés feltevését igényli (...) milyen és melyik az a tudomány, amelyben Gombocz Zoltán csak "tudós" lehet, idézőjelben, és kik azok a mi, akik közé nem fér be Gombocz Zoltán? (...) Nem került volna kezébe az Alinei által is az egekig magasztalt (bár meghamisítva idézett) Pallottino 1980-ban magyarul is megjelent könyve az etruszkológiáról, a máig mérvadó szakmunka. Elmulasztotta volna megtekinteni a Szépművészeti Múzeumban 1989-ben rendezett nagy etruszk kiállítást, amelynek egyik tárlójában az etruszk feliratok gazdag mutatványa volt látható, és amelyhez Az etruszkok világa címen terjedelmes magyar nyelvű kísérőkötet jelent meg? Vagy nem járt mostanában a Szépművészeti Múzeumban, amelynek egy évtizede megnyitott antik kiállításán gazdag etruszk anyagot élvezhetett volna, közte feliratokat is?”
Nogay El:
Ezt már én sem bírom ki szó nélkül. Alinei válasza előtt felhívnám a figyelmet két, a sorok között lapuló üzenetre. Az egyik, ami nem áll messze attól, hogy az aljas húzás kategóriába soroljuk. Egy foghegyről odavetett megjegyzés arról, hogy Alinei csalt. Ez lenne a legalkalmasabb módja, hogy ilyen kényes kérdést megbeszéljünk? Ha le kellene fordítani hétköznapi nyelvre, ez azt jelentené, hogy „jobb ha kussolsz, mert rajtakaptunk!”. Ám nekünk, a pórnépnek nem árulta el, hogy min, nehogy esetleg le tudjuk ellenőrizni. Különben is mit akarnánk mi kutakodni a nagyok területén?!
A másik dolog egy csúsztatás, ami talán sok embernek nem tűnne fel, de ezért vagyunk, hogy segítsünk. Akkor nézzük csak meg alaposan azt az első pillantásra gazdagnak tűnő listát!
A híres olasz tudós megnevezetlen műve, ami közel 30 évvel ezelőtt magyarul is megjelent. A tudós 13 éve nincs az élők sorában.
A csaknem 10 évvel később megrendezésre került etruszk kiállítás a kísérőkötetével 19 évvel ezelőtti munka.
Egy több mint 10 éve megnyitott antik kiállítás, melynek van etruszk része is.
Láthatjuk tehát, hogy események nagyjából 10 évenként történnek a magyar etruszkológiában. Így nem sok reményt fűzhetek ahhoz, hogy hátralévő életem során ennél többet fogok látni belőlük.
Alinei:
„Bár Kiss Dénes ismert költő, valamint lelkes és szenvedélyes személyiség, mégsem tudós, továbbá önmagát költőnek nevezte meg, és nem tudósnak. Ettől függetlenül amikor azt állítja, hogy Magyarországon nincsen etruszkológia, véleményem szerint meglehetősen igaza van. A kiállítások és a fordítások – még akkor is, ha olyan fontosak, és dicséretre méltóak, mint a Dr. Szilágyi által említettek – ismeretterjesztő jellegűek, de nem formáló erejűek. Legalábbis nem elég formáló erejűek ahhoz, hogy tartós és rendszeres módon történő kutatásokat aktiváljanak.”
Szilágyi:
(5) „Alinei professzor elmélete a - nézetével ellentétben - megfejtetlen etruszk és a magyar nyelv rokonságáról nem új. Már az 1870-es években felmerült, és 1913-ban egy francia tudós, Jules Martha ötszázlapos könyvet írt bebizonyítására.”
A cikkben az egyetlen valóban etruszkológiával kapcsolatos bekezdés ezekkel a szavakkal kezdődik. Ám mivel mind a maradék 5 mondata Jules Martha munkáját méltatja, nem tartom szükségesnek idézni. Ezen kívül hiába keresnénk a közvetlenül Alinei új elméletére vonatkozó kritikát, mivel, ahogy azt Szilágyi úr írja: „A könyv érdemi méltatását ezzel le is lehet zárni...”.
Alinei:
„...ebben az összehasonlításban Dr. Szilágyi nem mutat túl sok filológiai kompetenciát: először is világosan kifejeztem a saját radikálisan negatív véleményem Martha elméletéről a könyvem magyar fordításának 30. és 265-266. oldalán. Másodszor Martha művészettörténész professzor volt és nem nyelvész. Harmadszor és ami még fontosabb, hogy az elmélete nem a magyarral hozta összefüggésbe az etruszkot, hanem a finnel, és amelynek következményeként csaknem állandóan és kaotikusan finn és/vagy finnugor „gyököket” használt az etruszk összehasonlításaihoz, amely csak fantázia-etimológiákat és értelmetlen fordításokat eredményezett.”
„Ez tehát minden, ami mondanivalója van Dr. Szilágyinak a könyvemről. Noha magyar és nemzetközi olvasóim nehezen hihetőnek fogják találni, hogy amit a tudomány eme embere „kritikának” nevez, a következő öt pontból áll:
Nem megfelelő borító.
A (hibásan összeadott) oldalak száma.
Téves információk a forrásaimat illetően.
Valami, amit valaki más írt.
Alaptalan – mivel semmilyen érvvel alá nem támasztott – összehasonlítás egy másik elmélettel.
Ez tehát az, ami miatt őszintén megerősíthetem, hogy Dr. Szilágyi kritikája szánalmasan értelmetlen.”
„Nem lehet az, hogy Dr. Szilágyi egyszerűen csak nem olvasta még el a könyvem? Hogy csupán átlapozta, a borítót nevetségesnek találta, a magyar költő jelenlétét, aki kritizálni merte az Akadémiát, felháborítónak, majd lehetetlennek feltételezte az elméletet, és a föld felé fordította hüvelykujját? Emberi viselkedés volna. De nem tudóshoz méltó. Ha ez Dr. Szilágyi állásfoglalása, akkor ez nem más, mint amit a tudomány „vak előítéletnek” vagy „elfogultságnak” nevez.”
Alinei kiválóan összefoglalta a témát, és mi csak egyetérthetünk vele. Nem, itt nem arról van szó, hogy az etruszk-magyar nyelvrokonság mellett foglalunk állást, vagy vitatjuk azt. Még csak el se jutottunk arra a szintre! Még kulturált, tárgyilagos hangnemben sem sikerült megszólalnunk. Egyetlen dolgot sikerült csak: ismét lejáratni magunkat a nemzetközi tudományos életben.
Csodálkozhatunk-e ezek után azon, hogy tudományos ranggal nem rendelkező, képzetlen de lelkes amatőrök hasonló tudománytalan eszmefuttatásra, sőt akár gátlástalan személyeskedésre vetemednek?!
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése