2008. október 23., csütörtök

Ateizmus - a láthatatlan vallás

A láthatatlan vallás az, aminek még a hívei se tudják, hogy hisznek. Mit is jelent az ateizmus? Az ἄθεος (atheos) görög szóból ered, ami maga is két részből áll, úgy mint a-theos. Az "a" ún. privatív alfa, ami a mögötte álló szó tagadását vagy hiányát kifejező toldalék. Eredetileg "n" volt, mint az an-alfabéta, un-believer, vagy не-верующий (kb. nye-berujuscsij) szóban. De kit érdekel.
A lényeg, hogy két jelentése van, és ez meg is nyilvánul az ateizmus megtestesüléseiben is. Kétféle ateista létezik tehát:
1. aki azt állítja, hogy nincs(enek) isten(ek),
2. aki nem merné állítani, h
ogy van(nak).
Vagy ha így jobban tetszik:
1. aki azt hiszi, hogy nincs(enek) isten(ek),
2. aki nem hiszi, hogy van(nak).
Mert minek állítana valaki olyat, amit maga sem hisz.
A második tisztességes fajta, szó se róla, nem is róla lesz szó. Az első viszont éppoly elvakult tud lenni, mint bizonyos hívők, akiket kritizál.

Ennek megnyilvánulásáról olvastunk a minap a szívlapáton. Egy ateizmust népszerűsítő reklámkampányról va
n szó, ami a londoni buszokat használja felületként, mint láthatjuk:

A felirat szó szerint azt jelenti: "Valószínűleg nincs Isten. Úgyhogy fejezd be az aggódást és élvezd az életed." Ennél aggasztóbb biztatást politikusok szájából is ritkán hallani.
Nos, a "valószínűleg" azt jelenti, hogy "ismereteink szerint nagy esély van rá, de nem biztos, hogy". Írjuk csak le újra a mondatot: "Ismereteink szerint nagy esély van rá, de nem biztos, hogy nincs Isten." vagy ha az egyenlet mindkét oldalát beszorozzuk -1-gyel: "Bár nem sok esélyt adunk neki, de elképzelhető, hogy van Isten."
"Úgyhogy fejezd be az aggódást és élvezd az életed."

Hát kösz. Most biztos mindenkit megnyugtattatok.

Egyrészt milyen ateista az, aki nem látott még hívőt?! Talán a hívők élete csak aggodalmakból áll? Se szeri se száma az olyan hívőknek, akik jól meg vannak a hitükkel, és abban találnak nyugalmat. Sőt! Őket éppen az a gondolat töltené el nyugtalansággal, hogy nincs Isten.
Másrészt kit nyugtat meg a gondolat, hogy a reklámhadjáratokat indító vezérateisták sem zárják ki annak lehetőségét, hogy tévednek?

Ezért a vélekedésért kellene változtatnia a megszólított aggodalmaskodónak az életszemléletén? Az aggodalmaskodó sajátossága a pesszimista hozzáállás, hogy mindenben a rosszat látja meg. Ezzel akarják meggyőzni, amiben ő rögtön kiszúrja a bizonytalanságot? Mit szólnánk utasként egy repülőn, ha bemondaná a pilóta:
"Kedves utasaink! Önök valószínűleg épségben célbaérnek ma járatunkkal." Több se kellene, hogy magunkban így folytassuk a mondatot: "MERT ELKÉPZELHETŐ, HOGY LEZUHANUNK A RETEKBE, ÉS MIND MEGHALUNK!"
Mi lenne az eredménye? A korábban aggodalmaskodó utasok megnyugodnának? Vagy inkább arra gondolnának, hogy
"a pilóta miért nem volt biztos a dolgában? Lehet, hogy tud valami új biztonsági kockázatot, amit mi nem?", majd kitörne a pánik?

Itt sincs másról szó.
"(Kedves vétkes hitetlenjeink!) Valószínűleg nincs Isten." továbbgondolva: "DE HA VAN, NAGYON RÁFÁZNAK!".
Kösz szépen! Ezért kár volt a pénzért.

Már nincs is rá szükség, hogy egy hívő azt kezdje el ecsetelni, hogy logikailag lehetetlen végtelen halmazra bebizonyítani, hogy egy adott dolog nem eleme. Magyarul: a végtelen világegyetemünkben logikailag nem zárható ki egy isten léte. Mert eddig el se jutottak a lelkes kampányoló ateisták. Ha eljutottak volna, még mindig hivatkozhatnának a hívők arra rossz hasonlattal, hogy nem zárható ki, hogy az óceánban van a Leviatán (לִוְיָתָן), amíg ki nem merted egy gyűszűvel az összes vizet belőle, és át nem vizsgáltad a meder minden gyűszűnyi területét. Ha meg az óceánod végtelen, akkor
egyáltalán nem.

Úgyhogy továbbra is mindenki hitbéli meggyőződése marad, hogy elfogadja-e az Isten(ek) létezését, vagy sem. Az említett lelkes újateisták pedig már el is ismerték, hogy ők is csak hívők, istenhívők, csupán az előjelük más.

Csakhogy a láthatatlan vallásnak a híve is láthatatlan, így attól tartok továbbra sem fogják felismerni ezt az igazságot, mely ellenségeikkel összeköti őket.

2008. október 17., péntek

Hódítás és lódítás

Hódít a szcientológia - Beleznay, Kasuba és Nóci is szimpatizál a vallással
A külföldi politikusok és sztátok mellett a magyar hírességek közül is sokan csatlakoztak a szcientológiához. Kasuba L Szilárd, Nóci és Beleznay Endre ugyazt a vallást másra használja.

"Egyáltalán nem vagyok megszállott, csak megszívlelem a szcientológia egyes tanácsait, például a táplálkozásra vonatkozókat. Ám erről nem szeretnék többet beszélni, mert a vallás épp olyan, mint a politikai hovatartozás: mindenkinek a magánügye" - mondja Nóci (jól sikerült, hogy egy újságba mondta mindezt magánügyként - de mondanék én is egy megszívlelendőt: "Aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók.") .Beleznay Endre már régóta gyakorolja a vallást, és hisz abban, hogy az élet számos területére jó hatással van. (a humorérzékére nincs semmilyen hatással, mint ahogy a humora sem gyakorol semmilyen hatást másokra.) "A keleti vallásokat is szépnek tartom, a tao például a korai magömlés ellen volt hatásos, de én a szcientológiában találtam meg mindazt, amit kerestem. '94-ben csatlakoztam a valláshoz, és elsősorban a párkapcsolatomban alkalmazom, ugyanis a szcientológia segítségével hosszabb ideig tartható fenn a házasság is" (Attól függ mennyi pénzed van) - meséli Endre.Az RTL Klub Delelőjének műsorvezetője, Kasuba L. Szilárd levegőt kapott a vallástól. (kár hogy nem józanságot) "Hat évig küzdöttem az asztmámmal, és a szcientológia segítségével sikerült legyőznöm. Az a jó ebben, hogy van világi oldala is. Egyébként nem vagyok megszállott, csak szimpatizáns; elolvastam pár könyvet és elvégeztem néhány tanfolyamot" - újságolja Szilárd. (Napi Ász híre alapján ma.hu Moonligtsociety kommenttekkel)

2008. október 13., hétfő

Morgana megoldja

Az ember azt hinné egyszer a világ kifogy a médiumokból, de mindigjön egy új. Morgana mindent tud amit egy mágusnak kell, sőt az ellenkezőjét is. Csak nehogy találkozzon Merlinnel...

Nogay El: Ismét a hagyományos recepttel találkozunk; végy a valamelyik vallásból, mitológiából, egy tetszőleges legendakörből, vagy akár meséből egy démont, varázslót, vagy tündért, akinek a neve elég ismert ahhoz, hogy hallatára felfigyeljenek az emberek, de nem túl közismert ahhoz, hogy az átlag ember is kapásból rájöjjön hol hallotta korábban. Az ideális név tehát egyszerre hangzatos és ködös eredetű.
Ez a név is az Artúr-mondakörből lett előhúzva. Ha egy tündér varázslónő képe ugrik be, az külön jó. A házasságtörésének apró szépséghibájára úgyse emlékszik senki.

Az meg biztos csak az én hibám, hogy a jósnőről nekem inkább a Fata Morgana - az utazók vesztét okozó démon, a délibáb jut eszembe...

Péter is...

Az ország pszichomókusát is körbevették a rossz szellemek, hátha egy kabbalista szimbólum segít ezen.